2017. szeptember 3., vasárnap

Bridget Asher: Provence-i szerelembalzsam

Fülszöveg
Heidi két éve képtelen magához térni a férje halála okozta sokkból. Egyedül neveli nyolcéves fiát, Abbotot, és minden energiáját felemészti a napi teendők ellátása. Egyre zárkózottabbá válik, szenvedélyével, a süteménykészítéssel is felhagy, azt pedig elképzelni sem tudja, hogy imádott Henryje elvesztése után valaha más férfival randizzon. Helyzetét családja sem könnyíti meg: nővére és anyja heti rendszerességgel bombázzák világmegváltó ötletekkel, melyekkel szeretnék visszaterelni az életbe. Így aztán Heidi már meg sem lepődik, amikor nővére esküvőjének másnapján anyja előáll a nagy tervvel: utazzon el Provence-ba, a család tulajdonában lévő házukba, ahol utoljára tizenhárom éves korában járt. A ház a családi legendárium szerint meggyógyítja a szerelmi bánatot - történetek egész sora bizonyítja a csodatévő hatalmát... Heidi természetesen szkeptikusan fogadja az ötletet, de végül beleegyezik, hogy hat hétre Franciaországba utazzon Abottal, illetve nővére mostohalányával, a tizenhat éves Charlotte-tal. A „gyógyulásban” ugyan nem reménykedik, de évek óta furdalja a kíváncsiság, vajon mi történhetett annak idején, amikor apja félrelépése után anyja egy egész nyarat egyedül töltött a provence-i házban. Érkezésük első napja azonban katasztrofálisan alakul: kirabolják őket, elromlik az autójuk, és bőrig áznak. Ráadásul az a férfi igyekszik segítségükre, akiről Heidi csupa rossz emléket őriz gyerekkorából. De a közelben magasodó hegy, a varázslatos provence-is táj, a fantasztikus ízek és a ház valóban csodát tesznek. Visszaadják Heidi életbe vetett hitét, és bebizonyítják, hogy minden szerelmi történet mélyén egy újabb szerelem lakozik...

Véleményem
Provence, szerelem és családi titkok - varázslatosnak ígérkező kombináció. Régóta olvasatlanul állt már a könyv a polcomon, és valami könnyed, nyári olvasmányra vágytam. A várakozásaimnak teljes mértékben nem tett eleget, nem olyan mágikus, mint amire számítottam, de összességében véve nem bántam meg, hogy elolvastam.

Heidi fiatalon özvegyült meg, és ugyan két év már eltelt a férje halála óta, nem tudta feldolgozni. Bánatát enyhítendő az anyja Provence-be küldi, egy, a család tulajdonában álló házba, hogy „lépjen kapcsolatba a házzal”, és hagyja, hogy vele is csodát tegyen. Heidi eleinte szkeptikus, aztán romantikus érzéseket kezd el táplálni egy olyan férfi iránt, akit egyébként soha nem kedvelt, és az újrakezdést is megkönnyíti számára a franciaországi tartózkodás.

A történet nem egy nagy durranás, sok sablonos elem is van benne, de a három főszereplőt, Heidit, Abbotot és Charlotte-ot nagyon megkedveltem. Örültem, hogy az özvegy Heidi karakterét a helyén kezelte az írónő, és nem csinált a gyászból egy szappanoperát. Nagyon jól megjelenítette a fiatal özvegyen maradt feleség fájdalmát, és nem csap át az egész egy hosszú szenvelgésbe. Charlotte a tipikus senki nem ért meg” kamasz, mégsem az az idegesítő, vergődő fajta. Heidi-vel tökéletesen megtalálja a közös hangot, hogy az apjával és a mostohaanyjával nem, azon egyáltalán nem csodálkoztam. Abbot sem lépett túl apja halálán, szorongásai jelképezik a frusztráltságát, de egy igazán kedves, szellemes, szeretetreméltó gyerek.
- A ti esküvőtök Apával egyáltalán nem ilyen volt - szólalt meg Abbot.
Charlotte rám pillantott, próbálta leolvasni az arcomról, hogyan reagálok erre a megjegyzésre. Nem zavart. Kíváncsi kamasz Tudni akarta, hogyan működik a világ, és nem csak a kellemes része. Sokat szenvedett, és nyilván érdekelte, hogyan lehet ezt kezelni.
Provence sajnos nem varázsolt el, az írónő nem aknázta ki a helyszínben rejlő lehetőségeket, amit sajnáltam. Ugyanez a helyzet a gasztronómiai szállal is. Heidi szeret sütni, van egy süteményboltja is, sőt még a könyv borítója és a rajta lévő felirat szerint is központi szerepet kapnak az ételek, ez azonban nem így van, pedig sokkal színesebbé, élvezetesebbé tette volna a cselekményt. 

Ami viszont nagyon tetszett a regényben az a gyászfolyamat kezelése. Heidi ráébred, hogy a férje halála óta tulajdonképpen nem élte az életét, képtelen volt továbblépni, és habár még nem teljesen kész az újrakezdésre, sok apró lépést tesz, olyan dolgokba vág bele, amelyekbe korábban nem mert volna. Az írónő stílusa nem valami olvasmányos, sok helyen kicsit akadozónak, sutának éreztem, mégis vannak nagyon jó gondolatai. Heidi nagyon ragaszkodott a férjéhez, tiszta szívvel szerette, és ez teljesen átüt a lapokon, nagyon hiteles és igazi.
Tisztában vagyok vele, hogy a kapcsolatunk egyesek szerint már-már egészségtelenül szoros volt. Együtt éltünk, együtt dolgoztunk, együtt neveltük a gyerekünket. De az igazat megvallva, csak mellette éreztem úgy, hogy igazán önmagam vagyok. Ki voltam, mielőtt megismerkedtem Henry Bartolozzival? Jól emlékeztem lánykori énemre - félszeg, gyámoltalan teremtés, akit elhomályosít gyönyörű nővére és szülei ingatag házassága. Mintha elszívták volna előlem a levegőt, én pedig szenvedtem volna az oxigénmegvonástól. De Henry mellett ismét levegőhöz jutottam. Újra lélegeztem. Szellemesnek tartott, ezért még szellemesebb lettem. Gyönyörűnek látott, ezért még gyönyörűbbnek éreztem magam. Úgy gondolta, hogy zseniális ötleteim vannak a konyhában, ezért egyre zseniálisabb elképzelésekkel álltam elő. Természetesen nekünk is megvoltak a problémáink, de még azok is közelebb hoztak egymáshoz. Megtudtam, milyen egy egész egyik felének lenni. 
Ezt a részt sokszor elolvastam, ki is jegyzeteltem, mert tökéletesen leírja azt, hogy én hogyan érzem magam a párom mellett. Mellette lettem egész ember, és teljes mértékben átérzem Heidi ragaszkodását, mert sokszor ismerős érzéseket közvetítettek a lapok. Volt még néhány ilyen gondolat, ami nagyon a szívemhez nőtt, de a történet második része már nem fogott meg annyira.

Heidi provence-i románca nem volt olyan igazi mint a házassága (nem is lehet, de azért attól, amit kaptam, többet vártam) néhány hét alatt és egy csók után szerelmes lesz egy olyan férfiba, akit nem ismer igazán, csak néhány gyerekkori emléke van róla. Nem éreztem valósághűnek, ez már sajnos a szappanopera rész volt. A Charlotte-tal történteketn meglepődtem, arra egyáltalán nem számítottam, és nagyon büszke voltam rá a döntése miatt, én sem tettem volna másképpen. 

A befejezés nagyon összecsapott, a nagy családi titok sem olyasmi, amin meglepődtem volna, vagy ami bármin is változtatna, valami sokkal összetettebb, mélyebb rejtélyre számítottam, de egy óriási közhely volt. SPOILER! (Kijelöléssel olvashatóvá válik.) Az ki sem derül, hogy Véronique miért nevezte szívtolvajnak Heidi anyját. SPOILER VÉGE.

A jó részei miatt nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a könyvet, de nem sikerült megnyernie magának, nem az a fajta, ami érdemes lenne újraolvasásra, tipikusan az az egyszer olvasós regény, amiből megmarad egy-két jó benyomás, de egyébként felejtős.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése